sziget

az összes könnyem...

Lehet, nincs is rá okom, lehet pont én rontok el mindent. De nem tudok megváltozni, mért mindig én változzak?

Megpróbálok tényleg visszavonulni, kivárni, a bizonytalanságba burkolózni. Számomra ez lesz a halál, de megteszem, ha ezzel segítek a kapcsolatunkon.

Alig ettem ma, csak aludtam, teljesen le vagyok gyengülve, semmihez sincs kedvem.

De történt ma este egy kis csoda: nagyon rég látott, s hallott barátnőm csörgetett meg, mintha érezte volna,most van szükségem rá. Kicsit megnyugtatott, hasonló cipőben járt ő is és a visszavonulás segített neki.

Még reménykedem.

Még szeretem.

Egyetlen vágyam, hogy Ő is szeressen, semmi más ...

ez az érzés.

Bizonytalanság, félelem, várakozás, csodavárás ...

Ez így nem mehet tovább, ha Ő nem jelentkezik, hogy megbeszéljük, magamban kell döntést hoznom és változtatni ezen a depressziós állapoton.

Mindig ez történik velem, ha óvatos vagyok akkor is, ha belevetem magam a dolgokba, akkor is. Nem tudom most már mi lenne a helyes. Talán eddig semmi sem volt helyes, mert csak azt képzeltem, hogy jó úton járok.

Még reménykedem, várom a csodát ...

Olykor elsírom magam, nem tudok odafigyelni a dolgaimra, nem eszem, aludni még csak-csak alszom, mert úgy kimerít ez az egész.

s fogok is ...

föladnám, de nem tudom

megvárom, míg Ő lép ...

iszonyúan érzem magam ...

sírok ...

talán ... Vagy csak önmagamat adom és ez nem elég vagy túl sok. Megint olyan borongós a reggelem. Nem így kellene ennek lenni.

Valószínűleg nem találkozunk megint. Sok a munka. Én meg belehalok ebbe. Rakom össze a mozaikokat és mindig akad olyan részlet, ami a szívembe döfi a kést. Aztán jön egy sms, ami elsimít mindent.

Sírtam este, most is fojtogat valami. Minden szerelembe belepusztulok. Ez lenne a sorsom?

Próbálom megtalálni a megoldást, annyira igyekszem és mindig ugyanott kötök ki: szenvedek.

Holott mindent megadok, figyelmes, hűséges, őszinte vagyok. Csupán egyre vágyom, hogy érezzem, szeret, hiányzom és Ő is mindig velem lenne, ha tudna. Néha érzem, néha irtóra nem ezt érzem.

Ma is vissza kell fognom magam és várni a következő tőrdöfést: nem tudok menni...

Nem kicsit van elegem mindenből.

vagyok ... nagyobbik ivadék már suliban, kisebbik fekszik, még fáj a hasa.

Én takarítok, próbálom utolérni magam mindenben és próbálom nem azon stresszelni magam, hogy miért nem 48 órából áll egy nap.

Egész jól aludtam, s ma még jobban fogok, ha tudom, jön hétvégén vagy esetleg én megyek. Még nem voltam nála. Nem szuggerálom magamba a rosszat: találkozunk és kész!

Rettenet hideg van már kint. Jön a tél. Utálom ...

Húgomnak ma van a névnapja, remélem a napi első sms-köszöntőt tőlem kapta.

Most nem hiányzik a suli, jól elvagyok itthon, még nem is depiztem be :)

Gondolataimat csak Ő tölti ki. Ezt nevezik szerelemnek?

Még kicsit kóvályok a fejem, nem állnak össze a mondatok...

most minden. Szeretem, s érzem, hogy szeret. Csak jönne pénteken, kicsit belehalok, ha nem tud ...

Lassan pilledek, olyan álomkór van rajtam hetek óta.

Ma szinte semmit sem csináltam, élveztem, hogy itthon lehetek kicsit. Majd holnap aktivizálom magam.

Olyan kis nyugis volt a mai nap, beszéltünk végre kicsit, megnyugtató volt az egész.

Szörnyen hiányzik ...

Aki olvas, szorítson, mert holnap este dől el talán, mi lesz a hétvégi programunkkal.

Remélem, a sors az oldalunkon áll és hogy Ő is nagyon akarja már, hogy találkozzunk, mert akkor minden rendben lesz.

kisebbik manó megbetegedett, itthon leszek vele egész héten. Az ilyen változások, mikor fölborul a heti rend, nincsenek rám jó hatással.

Tegnap este sem hajtottam elégedetten álomra a fejem.

Nem vagyok felhőtlenül boldog. Hiányzik valami és az bosszant, hogy Ő pontosan tudja, mi ez a kis többlet, ami engem boldoggá tenne, mégsem figyel rám mindig.

Túlszeretés van újra, részemről, bár olykor azzal vigasztalom magam, jó helyen van nála ez a sok szeretet. Ezt mondta. Csak érezném ...

Remélem, hétvégén találkozunk, ha nem, biztosan kikészülök ... De ha tényleg szeret, nem fogja ezt hagyni. Remélem ...

Hiányzik ... vágyom rá ... de úgy félek ... félek, hogy megint váratlanul végeszakad mindennek.

mert reggel elég volt egy üzenetváltás, hogy rendeződjenek bennem a dolgok.

Délután szundítottam egyet, majd kidőltem egész nap. Olyan békésre faragtam ma a lelkem és lám, működött.

Este még tanítottam, most még annyi dolgom lenne, de le van merülve az elemem ...

Éjszaka retteneteseket álmodtam, nem tudnám elmesélni, miket, de szörnyű érzésekkel keltem. Valószínűleg a tegnapi felhalmozódott feszültség jött ki a tudatalattimból.

Megyek, mert kisebbik manó nyíg ...

ez vagyok én most ...

Apró jelek, mögé gondolt dolgok, önmagam föladása olykor, ez nem boldogság, még ha néha azt is akarom hinni, hogy az. Azt akarom hinni, hogy szeret, hogy paranoiás vagyok és minden rendben. Azt akarom érezni, hogy minden percben olyan fontos vagyok neki, mint Ő nekem. És nem érzem ...

Bízni akarok benne, de nem tudok. S tudom miért: mert önmagamban kételkedem ...

Örökös harc önmagammal, nem áll össze a kép, nem felhőtlen a boldogság, de nincsenek átmenetek számomra, így az elkeseredést pillanatok alatt követheti felhőkben úszkálás. Ma is átéltem ezt. Nem sok kellett hozzá, neki nem volt nagy dolog, nekem maga volt a világ.

Engem ápolgatni kell, melengetni a lelkem, folyton jelen lenni a bennem. Félreérthető ez a kérés, pedig csak szeretetre vágyom, még akkor is, ha tudom, az enyémmel nehéz vesenybe szállni.

bipoláris ...

Utálom az érzéseimet, az érzelmi hullámvasutat, mi hányingerrel tölt el.

Nem bírok enni, koncentrálni ...

Másra sem tudok gondolni, csak Rá és a hétvégére. Olyan csodás volt, aztán akkora tőrt szúrt a szívembe. Nem, nem Ő. A sors. Jött a jel ... Megint elszálltam.

Oly nehezen engedek az érzelmeimnek, mert tudom, ha megteszem, nincs megállás. Jön az örökös aggódás, féltés, bizonytalanság.

Ma sírtam másodszor miatta, miattunk, miattam ...

Tegnap kiadtam neki a lelkem és mégsem változott semmi, sőt ...

Azt mondta, nála jó helyen van a nagy szívem. Remélem.

Most is azt várom, hogy jelentkezzen, várom a pókhálónál véknyabb s láthatatlanabb jeleket, miket agyam úgy transzformál át, mint a gép.

Szenvedek ...

ez a mai nap :)

Bár, igazán akkor leszek boldog, ha végre magamhoz ölelhetem Édesdrágám ...

Most dolgozunk mindketten ezerrel, hogy a hétvége a miénk legyen.

Nagyon hiányzik ...

Rohanásban vagyok, otthon pedig átmenetileg nincs netem, majd írok, ha tudok ...

Túl sok gondolkodásra ...

S mire használd a szived? Érezz ... Annyira szeretném, ha végre megérezné a szivem, amit az agyam próbál kimosni belőle. Tele vagyok kétségekkel, kérdőjelekkel, nem tudok felhőtlenül bízni ... elsősorban magamban ... a saját erőmben.

Kívülről én vagyok a szupernő: mindig csinos, rendben a haja, körmei, ügyel a részletekre, gondos családanya, megértő társ, határozott tanárnő, akit imádnak a tanulói. És mégsem kerek a történet, valami mindig belülről emészti fel a lelkem. Attól tartok én vagyok önmagam legfőbb pusztítója.

Nem tudom, mért kell annyit agyalnom, lelkiznem, bonyolítanom az életem. Talán ez éltet, a bonyodalmak ...

Annyira szeretnék önmagam lenni, csak egy napig, de nem tudok ... mert így is túl sok vagyok mindenkinek. Vajon mi lenne, ha szabadjára engedném mindenem ...

Nem merem.

Félek ...

Pompás napot varázsoltam a tegnapból, bár némi üröm vegyült az örömbe,de azt hiszem megint csak az én agyam járt fölöslegesen és túl sokat..

Na szóval, szinte egész nap takarítottam, de oly jólesett :) Azért maradt mára is tennivaló, de nem idegesítem már ilyeneken magamat.

Este Gabi barátnőmmel megnéztük moziban a Közösségi hálót. Jó film volt, de csak olyan egyszer megnézhetős. Előtte volt kis shopping, vettem magamnak új telot, egy farit és egy felsőt, szóval boldogsághormonjaim az egekig szöktek.

És még tudtuk fokozni az érzést: hazafelé vettünk pezsgőt és némi zenei aláfestés kíséretével nagyon klassz éjszakát kerekítettünk.

Közben volt zűrzavar bennem, Édesdrágám alig válaszolt ma, kicsit rosszul esett, de nem tudhatom, mi volt a háttérben. Most hazafelé tart, majd megbeszéljük, ha valamikor hozzám is elér.

Hiányzik, mint most a napsütés ..

Végre kialudtam magam! A mai napom a szerelmemnek lenne szánva, de most egyedül kell hasznossá tennem magam.

Az idő pompás. Egész éjjel Vele álmodtam. Nagyon hiányik ...

Most összekapom magam és rendet teszek a lakásban, kocsiban. Este barátnőmmel mozizunk, így könnyebben telik majd az idő. Az utolsó sms-t este váltottuk. Szívem szerint írnék neki, de nem akarok Rá telepedni. Várok ...

Annyi érzés kavarog bennem: hiányérzet, féltés, vágy ...

S a sok tennivaló, amire egész héten nem volt időm. Igyekszem ma utolérni magam.

Hiányoznak kicsikék is, de holnap már itt lesznek velem. Egész nap a telefonomat fogom bámulni, érezni akarom, hogy Ő is gondol rám.

Tudom, nyálas, szerelmes tini-feeling ez az egész, de vállalom :)

Szerelmes vagyok :) Ő épp külföldön, én itthon folyton csak Rá gondolok, s írnom kell. Lételemem az írás, már regényt adhatnék ki szösszeneteimből és életem is maga egy kalandregény.

Attól eltekintve, hogy most Vele kellene lennem, jó napom volt. Majd jövő héten rázúdítom az összegyűlt érzést, ami egy hete halmozódik bennem.

Érzéseim vannak bőven, nincsenek átmenetek: vagy nagyon szeretek vagy sehogy. Nehéz ezt elviselni, nekem épp úgy, mint szeretetem tárgyának.

Nem tudom, hogyan alakult ez így, hogy ilyenné váltam, nem tudom, honnan ez a sok érzés és szörnyű, hogy folyamatosan fékeznem kell magam ... mert befogadhatatlan mennyiséggel rendelkezem.

Tudja ...

Remélem, vigyáz rám ...