de nagyon gyorsan. Ennek így nagyon csúfos vége lesz ... Ez nem volt soha jellemző rám, azt hittem, már rég megedzett az élet, de úgy látszik, én annyira kőkemény személyiség vagyok, nem ér nálam semmi.

Ó jaj, kőkemény? Kívül, belül pedig ott sír a copfos kislány, aki épphogy csak megkapta kedvenc játékát, már ki is kapták a kezéből. Pedig kezdte mmegszeretni azt a babát, becézgette, elnevezte, játszott vele ...

Ilyen ez az élet, ad és máris elvesz. És arra, hogy miért vette el, később kapsz csak választ, miután darabokra szakadt a szíved, elfáradt a lelked, elfogy a bizalmad és a copfos kislányból megsebzett kamasz válik, ne adj Isten felnő ...

Már tudom, mért nem akartam soha felnőtt lenni, éreztem én, hogy mekkora veszélyt jelent elhagyni a csodás mesevilágot.

Jöttek a gonosz banyák és a sárkányok, és én folyton az életemért küzdök ...

life is shit ...