ritka pillanataim egyike : egyedül, itthon, nyugalomban. Nyugalomban? Én? Én és ez a szó nem férnek meg együtt. De ezt nem én generálom. Én törekednék a nyugalomra, békét is sugárzok, belül viszont mindig halálos csatákat vívok a gondolataimmal. Nem tudom kikapcsolni az agyam. Folyamatosan figyelek, s nem csak nézek, látok is. Talán túlságosan is átlátok dolgokon, embereken és ez megijeszt.
Ma még hosszú napom lesz ... újra. Fiam várom zenesuliból, megyek lányomért, viszem logopédiára, aztán megyek feltöltetni a műkörmeimet, mert igen, nekem az van, mert szép, ápolt és lehet vele karmolászni :P Mondja egy éhes disznó ugyebár ...
Azt hiszem, most egy fél órát próbálok lepihenni, tényleg kikapcsolni. Meglátjuk, mi lesz belőle. Szunyókálnék is egyet, de akkor beállítom az ébresztést, mert utódok még véletlenül ott ragadnak, ahol vannak.
Ma pont csengetésre estem be reggel. Próbáltuk a karácsonyi műsort. Még elég katasztrófa az egész, de mivel én vettem a nyakamba, jó figyelemelterelőnek.
Írok még ma, ez most a pótcselekvés, az apró mánia. Ennél rosszabb sose legyen ...
